Gya(b)logolás kis hazánk zarándokútján

Két lábbal a paradicsomban

Két lábbal a paradicsomban

4,5. (e.ü.) nap [10,6km]

2016. június 16. - Bakancs Pista

Reggel az újabb tünet megjelenésének hatására úgy döntöttem, hogy mivel az útvonal bár a Duna mentén halad, mégsem érinti Paksot, elmegyek a szakorvoshoz egy kis sugárzásért. Szerencsére csak egy enyhe asztma alakulhatott ki, az meg kezelhető; úgyhogy holnap folytatom az utam.

Azért próbáltam ma is gyalogolni (tömegközlekedés helyett), bejáratva a szandált, így ma is megtettem 12,6 km-t -- Ezzel, és a menetközben már sokadszorra áttervezett útitervvel összesen kereken 400km-re jön ki a hossz.

Mivel ma nem a zarándok útvonalon gyalogoltam, nem lenne fair a többi zarándokkal szemben kedvcsináló képeket feltenni; viszont az előző napokból hamarosan teszek fel párat (egy óra küzdés után sikerült valahogy bekapcsolni a tabletet, és lementeni róla a képeket). 

Egyébként érdekes módon, bár itthon voltam, nem volt nehéz megállni, hogy ne csak olyan dolgokat csináljak, amit egy átlagos zarándokszálláson tennék. (Egyedül a zongorázásban engedtem a kísértésnek ;) )

A bejegyzés trackback címe:

https://ket-labbal-a-paradicsomban.blog.hu/api/trackback/id/tr428815198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása