Mint már említettem rengeteg fantasztikus emberrel találkoztam/ismerkedhettem meg az út során. -- Már ezért megérte elindulni. A beszélgetésekből töltekezni is lehet, ha az ember kellőképpen befogadó.
Ezen felül hazánk tájai, mint eddig is tudtam temérdek csodát rejtenek; még az unalmasnak tűnő egyhangú látványban is meg lehet találni a szépséget. Az útvonal szinte minden táj-jellegből tartalmaz valamit a hegyes-dombos szakaszoktól kezdve a síkságig, erdőktől nádasokon keresztül mezőkig, termőföldekig; folyó-, tóparttól a puszta közepéig. Mindenki meglelheti köztük a szive csücskét.
Épített környezetet tekintve is színes látnivalók palettája tárul elénk. Ősi szakrális helyek maradványait, modern épületeket egyránt láthatunk. És olyan mérnöki csodákat is, mint pl. a lakihegyi rádió-adótorony.
A történelmünk szempontjából is érdekes helyeket lehet a túra közben meglátogatni. Kúlturális élvezetekről is be akartam számolni, de az előzetesen kinézett programok az útvonal-módosítások miatt teljesen borultak.
Lelki szinten nem sikerült arra a pontra eljutni, amelyről Papp Lajos beszélt a Magyar Zarándokútról készült filmben -- ha jól emlékszem azt mondta: az elme a 10. nap környékén kikapcsol, és akkor történnek meg a csodák... Azért valamelyest érzek előrehaladást, bár nem annyit, mint szerettem volna -- de remélhetőleg az egész útnak később is lesznek olyan hozadékai, amiket most még nem is gondolnék.
U.i.:
- 8556 képet és videót készítettem, igyekszem majd belőlük válogatásokat feltölteni.
- Illetve kimaradt gondolatokat leírni.
Bár már itthon vagyok, egy részem még úton van... (Ha most elmélkednénk, és rájönnénk, hogy az idő mint olyan csak egy illúzió, akkor ez még védhető is lenne, de ilyenekbe ne menjünk bele ;) ).
A térképek, utikönyvek és a google útvonaltervezőjének segítségével megpróbáltam minél pontosabban kiszámítani a napi megtett métereket; így minden bejegyzés címébe odaírtam a hiányzó kilométeradatokat. Kétszer is összeadtam, mert nem hittem el a szummázott végeredményt: 400,1km :)
Sokszor felmerült, hogy miért nem dobom ki a felesleges cuccokat -- én szinte mindent használtam, ami a hátizsákomban, övtáskámban volt, azért leírom, miket vittem -- mindenki döntse el, hogy szertinte ezek közül mi volt a felesleges:
Hogy Pörbölyön biztosan elérjem a 10 órási kisvonatot, reggel 6-ra terveztem az indulást, de végül még korábban is sikerült. -- Remélem az ajtó-pittyegtetéseimmel nem ébresztettem fel másokat.
Mivel a zarándokút jelzései Pörbölytől pár km-re délre haladnak, viszont a nem rég módosított kék-túra érinti, így a vasúttól, 55-ös úttól északra haladtam ez utóbbin, a Vén Duna és a Cserta Duna holtágak partján. (Előzőleg megkérdeztem a Bárka Pihenőházat, hogy a magas vízállás elenére járható-e az út.) Járhatónak járható volt, de én még életemben nem találkoztam ennyi szúnyoggal :) . -- Olyan haladási sebességre késztettek, hogy 9 előtt értem Pörbölyre :) . (Reggel még visszhangoztak fejemben a tanárnő bíztató szavai, de a szúnyogok erről is elvonták a figyelmet...)
A kisvasút naponta jár, ám hétköznap csak egy rövid szakaszon -- így egész utam során azért kellett rendesen haladni, és alternatív útvonalakról lemondva újratervezni, hogy még a hétvégén ide érjek. Megérte :) . Ezen a hétvégén nosztalgia (gőzösös) szerelvény közlekedett Gemenc Duna-part állomásig, ott pedig átszálltam és mentem tovább Keselyűsre. Nagyon szép a Gemenci erdő, pláne úgy, hogy a vonaton nem leptek el minket a szúnyogok; és sok-sok állatot lehetett látni útközben -- ilyen körülmények között még vaddisznókkal is szívesen találkoztam :) .
Miután felértem Keselyűsre, az eredeti zarándok útvonalra; egy darabig a gáton folytattam utam. Majd, ahogy az utikönyv is írja: jó időben egy darabon (Bárányfokig) haladhatunk az erdőben, egy Sió-holtág mellett a picit hosszabb kéktúra vonalán is. -- Bementem, reménykedtem -- mintha nem tanultam volna az előzőekből -- de itt jött a fekete leves! -- Ha az előbb sok szúnyog volt, akkor itt rengeteg -- próbáltam meg-meg állni fényképezni, de az maga volt a pokol -- menet közben folyamatosan dörzsöltem a karomat váltott kézzel, és minden egyes simításnál 1-2 szúnyogot sepertem le -- ha nem keletkezett rajtam több száz csípés, akkor egy se....
Ettől függetlenül itt is szép volt az erdő, utána meg Bárányfoktól újból a tűző napon, fülledt melegben mehettem tovább a gáton Szekszárd felé.
Mivel mentközben sehol sem pótoltam víz-tartalékaimat -- gondoltam korán megyek az út felében, akkor nem süt annyira a nap, meg erdőben teszem meg a jó részét, így 3l elég lesz Szekszárdig -- elég is volt, de már eleve úgy képzeltem, hogy amint beérek végre a városba, feltöltök mindent egy nyomós kék kúton. Na betoppanásomkor ért a hidegzuhany (illetve nagyon jó lett volna, ha az ér :P ) : az összes kék kútról le van szerelve a nyomórúd!!! -- Biztos logikus megfontolás van mögötte, de azért egy ejnye-bejnyét kaphatna a zarándoktársulás többi tagjától... -- Pláne vasárnap este olyan könnyű nyitott boltot találni... -- de azt is csak a központban. Azért felmentem dúlva-fúlva a kilátóig -- szép volt a panoráma! Majd lefele jövet a nagy templomot és környékét néztem meg, és amikor rájöttem ez a víz-kérdés mire akart tanítani -- a sok-sok szökökút után rögvest találtam egy ivókutat, amely alá odafért minden flakonom.
Nekem Szekszárd jelentette most a túrám végét; mivel korábban eldöntöttem, hogy még egy hegyi szakaszt ilyen körülmények között nem vállalok be; viszont a maradék 4 napi távot később, könnyebb hátizsákkal be szeretném majd járni.
Szerencsétek van, mert ma nem fért volna bele, hogy írjak a blogra, de várni kell a fürdő szabaddá válására :) .
Ma reggel megnéztem Fajszot, nagyon érdekes, azonos stílusú a templom és a varosháza (amely mint megtudtam, eredetileg is annak épült) -- nem jut eszembe, honnan ismerős -- egyelőre a Wekerle telep és a gázgyári lakások ugrottak be.
Tegnap este még egy további jó beszélgetésben volt részem, és reggel is találkoztam a rendszeresen kerékpározó nénivel -- szerencse, mert pont furdalta még egy kérdés :) .
Innentől kezdve az út végig az immáron aszfaltos bicikli úton vezetett a gát tetején, abszolút nulla (fok helyett :) fával... A 35 fokban ez elviselhetetlen lett volna, de szerencsére hatalmas szél fújt, kellemes hőérzetet biztosítva.
A hivatalos és alternatív útvonal kettéágazásánál először nem értettem, minek van ott az a sok hatalmas fadarab, de aztán rájöttem, hogy ez az a híres szobor-csoport. Eléggé negatívan indultam neki megnézni -- hogy nem elég, hogy ilyen sokat kell tűző napon gyalogolni, de még az emlékmű is hatalmas felületen terül el... De végül tetszettek maguk a faragványok.
Érsekcsanád magasságában betértem egy pohár üdítőre a halászcsárdába a Duna parton -- jó nagy forgalma volt -- ellentétben a fajszi szállás mellettivel amely 2-3 éve zárt be (megszűnt a komp az új híd miatt, és ezzel együtt a vendégek száma is drasztikusan csökkent...).
Baján nagy örömömre a Duna parton és a Sugovica parton vitt a jelzés; így a sok ipari területnek, kikötőnek és strandnak hála itt végig lehetett látni a vizet. Tele volt a szabadstrand; a városlakók és vendégek maradék része pedig az épp akkor zajló triatlont figyelte -- sajnos "hajrá Pista" kiabálást nem hallottam :) . Kicsit körülményesen, de sikerült átjutnom az akkor épp biciklizőkön.
Majd a dupla teret (Szent Imre és Tóth Kálmán -- hiányos házszámokkal) teljesen körbejárva meg is találtam a szállást. Ez is felújítottt, kártyásan működő ajtókkal; és az összes többi szoba dugig tele triatlonosokkal :) . Nekem viszont jutott egy üres tízágyas, mert hagytak tartalékba egyet, hátha bejelentkeznek még versenyzők/nézők; de végül töben nem vették igénybe az olcsó szálláslehetőséget.
Itt az érkezések miatti őrültekházában csak pár szót tudtam váltani a gondnokkal, majd iránymutatása alapján elmentem várost nézni -- a kilométerekbe beleszámoltam, bár elfelejtettem a hátizsákot magammal vinni ;) . Találtam egész mókás épületeket is, és egy nagy tér két sarában kb. szimmetrikusra tervezett két kis templomot.
Végül a már-már szokásos esti társalgás mégsem maradt el, mert vacsorám közben a konyhában meg-meg fordultak az emberek; és egy lelkesen érdeklődő tanárnővel nagyon jól elbeszélgettünk.
Túrám legrövidebb része következett, de nem unatkoztam, mert a hiányzó kilométereket újabb és újabb beszélgetésekkel pótoltam :) .
De haladjunk kronologikusan:
Este egyedül a hatalmas ex-fiúkollégium emeletén -- nem tudva, de nem is keresve hol lehet az óriási,nyitott ajtókkal teli folyosó lámpakapcsolója -- azok számára, akik sok horrorfilmet néznek baromi rémisztő lehet... -- Szerencsére én nem tartozom közéjük, és egyenesen élveztem :)
Reggel felvilágosítottak, hogy a zsákom oldalán az az idegesítő lógó bizbasz a súly derékra nehezítését hivatott végezni, és hogy mindenki be szokta kapcsolni. -- Mikor kiértem Kalocsáról kipróbáltam: értem, mire gondoltak, de nekem olyan hasfájást okozott, pedig mindenféle szorossággal kísérleteztem, hogy 2-300 m után hagytam a fenébe.
Hogy adjak egy pofont az időbeliségnek: a városban épp a székesegyház és környékének felújítása vége felé tartanak -- igazán szép és érdekes lesz a végeredmény.
Bátya volt az egyedüli közbenső település (kaptam egy fülest, hogy az első kocsmában kapok egy felest :) -- na jó, nem; viszont a kedves fiatal csaposleányzóval elbeszélgetve képet kaptam a falu és a vidéki fiatalok mindennapjairól).
Utam nem sokkal később újból az árnyéktalan gáton folytatódott, de szerencsére csak kb 6-km-t kellett kibirni, és máris megérkeztem a mostmár ténylegesen a Duna partján levő szállásra. Ez is nem régiben felújított épület tele minden földi jóval -- kiemelném a szárítós mosógépet és az egyik szobában berendezett múzeumot. Az itteni szállásadóval is jót diskuráltunk.
A nap zárásként pedig kimentem megnézni a naplementét, és közben egy helyi néni mesélt nekem érdekes dolgokat. (És hogy örül, hogy ilyen fiatal zarándokot is lát :) ).
Egyszerűen nem tudok napirendre térni... - olyan isteni finom a Dunapataj elején vett tepertő... -- lehet, hogy holnap visszamegyek :)
Maga a város elég semmilyen az előzőekhez képest. Alig találtam padot; viszont a vasútállomás, bár bedeszkázott, lakatlan, de nem rég új tetőt kapott. Egy bicikliző bácsi mesélte, hogy a környező településekről vonathoz igazított buszokkal jöttek az emberek -- érdekes, hogy ilyet hajdanán meg tudtak csinálni, ma meg.... -- és hogy éjfélkor indult fel Pestre a vonattal dolgozni, és reggelre már ott volt; vagy ha a TVK-ba (Tiszai Vegyi Kombinát) kellett mennie az egy napnyi utazást jelentett.
A Szeliditónál a tikkasztó hőségben nagyon jól esett egy kis csobbanás -- bár sajnos a hatása hamar elmúlt. Egész nap egy kósza felhőt se láttam, és árnyékot adó fával is ritkán találkoztam (bizonyos szakaszokon volt azért némi fa).
A szállásról: mivel tegnap nem írtam, ezért cserébe most háromról is írok!
A tegnapi szállás szokásosan kifogástalan -- egy gyerek tábor közepébe csöppentem, de nem zavartuk egymást (az egyik korombeli felvigyázóval még egy jót is beszélgettünk) . Megkínáltak vacsorával és reggelivel (a gyerekek kevesebbet ettek, mint kalkulálták, így szívesen elfogadtam).
A mai szállás előtt Gombolyagról számolnék be -- nagyon "feelinges" a művésztelep szállás gyanánt, minden jól kitalált; az ember nem is hinné milyen tágas modern padlástér lett kialakítva hálótérnek! Elbeszélgettem picit a házigazdával -- egymást váltják ott a táborok, most épp baráti társasága volt lent és kisfilmeket forgattak. 12 lakosú falu révén nincs vezetékes vize, de nagy hordóból jön a szóda és szembe van a kisbolt. Az ebédet pedig hozatják -- és nagyon finom! :) -- megkóstolhattam a még meleg gulyáslevest . A kútjuk minden másra jó egyébként. Felmerült bennem, hogy ott kéne aludnom, de már előre le volt foglalva a kalocsai.
És végül Kalocsa: ex fiúkollégium. Puritán: ágy, szárítókötél és konnektor a felszerelés a szobában. A zuhanyzóban 4 zuhanytálca van, abból 2 lenne használható, de az gyakorlatilag 1. -- Bár kalandvágyók kipróbálhatják a minden irányba spriccoló zuhanyrózsát is -- tényleg, minden olyan helyen, ahol nem várnád, spriccol a víz. :)
Elgondolkoztam azon, hogy az otthoni megszokott kerékvágásban hány hét alatt ismerhetnék meg annyi csodálatra méltó embert, mint itt az úton pár nap alatt. Szívélyesebbnél szívélyesebb lelkes szállásadók, út iránt érdeklődő idegenek és sorolhatnám...
Ma újfent rohanásba fordult a nap 2. fele, mert a sok látnivaló között elidőzve megfeledkeztem a még megteendő táv nagyságáról :) .
Apostag nagyon aranyos falu, és itt a szállásadóm (és itt nem az IFA-ra kell gondolni , pláne nem a teherautóra :P ) révén megnézhettem a zsinagógát belülről (a 2. Világháború óta sokminden volt, most kultúrház szerűség) -- tegnap épp háromnegyed 5-kor érkeztem, és mindenhol gyerekek robogtak ünneplőben az iskola felé (évzáróra); és utána a nyugdíjba vonuló kollégákat a zsinagógában búcsúztatták -- na ma e maradványainak eltűntetése zajlott -- picit besegítettem -- finom volt a süti :) . -- [Aki tudta követni előző gondolatmenetem, annak gratulálok ;) .]
Sőt! Volt ott egy koncertzongora is, és én a rövid zsinagóga-ismertető után rákérdeztem, hogy kipróbálhatom-e; és eljátszottam 3 számot a pakolók nagy örömére :) .
Apostagon érdekes még a 12 apostol szobra, meg az, hogy valaki egy francia-salátás doboz aljából készített a kapucsengőjének esőtől óvó burkolatot :) (kép nincs, mert álltak mellette).
Dunaegyháza következett. Már az elején megállítottak, hogy rossz felé megyek (én tudtam, hogy nem, mivel az út bekanyarodik a falu központja felé, de jobb a békesség, egy utcányit még arra mentem, amerre mutatott -- hátha visszanéz :) ). Ha picit csalingázunk mesebeli szűk utcácskákra lelhetünk -- igaz a házak többsége romos. Tündéri a katolikus templom, amely inkább hasonlít egy csónakházra :) -- bocsánat.
Innen dombokon erdőkben vezet tovább az út -- ettől újra kedvet kaptam, nagyon tetszett. Egy helyen még ritkás fenyőerdőben is bolyonghatunk jelzéstől jelzésig (amerre mutat, abban az irányban 50-100m-re lesz egy fa újabb jelzéssel (amely hunyorítva látszik is)).
Amikor az ember azt hinné nem lehet tovább fokozni, érkezünk el Soltra; ahol aranyos pincékkel tarkított domboldalakon bandukolhatunk. A városban több zarándokúthoz kapcsolódó emlékmű is épült az utóbbi időben -- nagyon hangulatos például a kis park tóval, vezéreink faragott képeivel körben (nem, nem Rákosi és társai -- pár száz évvel korábbiakról van szó). Vagy ott van például kifele haladva egy új kilátó. -- Mindezek mellett nekem mégis legjobban szintén az útról letérve látott dolog tetszett a legjobban: hazánk első vasbeton hídja -- teljesen archaizáló, semmihez sem hasonlítható formavilága van.
És jött a nagy rohanás: 4,5 illetve 5,3 km/h-t mutatott a GPS, a kajával jól feltankolt hátizsákkal... Egyszer csak előttem termett egy hatalmas tehén csorda a Kalimajor tájékán -- gondoltam ez egy jel, hogy kis kítérővel de térjek be oda -- megkerülve, és megelőzve az állatokat. -- Ezen a jelen kívül az összes többi bejött ma :)
Harta felé a bicikliút egyik pihenőjénél 3 néni invitált, hogy pihenjek meg egy picit. Kaptam tőlük meggyet, ők már úgyis annyit ettek -- nagyon frissítően hatott. Utána elütötte valamelyik túlparti templom harangja a 7-et, és ők fölpattantak a biciklire -- siettek meccset nézni :)
A nap koronájaként sok-sok kilométer Duna melletti gyaloglás után végre láthattam is a folyót, ráadásul gyönyörűen sütött át a már narancssárgába hajló nap a felhőkön.
Ma a megteendő távhoz képest túl korán indultam (9 óra) és még a hosszabb pihenők mellett is háromnegyed 5-re elértem a szálláshoz.
Dunavecsén tettem egy apróbb kitérőt a hajdani vasútállomásra -- szerencsére lakják, így megmenekült az enyészettől, de a pálya a "forgalom szüneteltetése" óta nem sok vonatot láthatott. -- Előtte kereszteztem a Dunaújváros felé menő kiágazást -- melyhez híd soha nem tartozott, csak a hadsereg által időnként gyakorlatok alkalmával megépített ideiglenes, pontonhíd. -- Habár ilyen gyakorlat bármikor lehet még -- a vasúti közlekedést nagyban hátráltatná a vagánytengelyben nőtt fák sokasága...
A zsiliptől egyébként lépten-nyomon zarándokúttal kapcsolatos emlékművekbe, építményekbe botlunk -- a vendégkönyvben olvasott egyik panasz innentől kevésbé helytálló -- miszerint kevés a pad, pihenő az úton -- elgondolkodtam, hogy én még bárhol leülök, de biztos járják az utat nálam jóval idősebbek is, akiknek mondjuk már nem olyan könnyű a földről felállni...
Dunavecse is sok új látnivalót kapott az utóbbi pár évben -- nekem különösen tetszett a virágokból kirakott Magyarország térkép vízrajzzal.
Apostagon a szállás újfent minden igényt kielégít (voltaképpen ez kb. a 2. szállástól elmondható). Több szoba van, az 1 és 2 ágyas külön fürdőszobával rendelkezik, a sokágyasoknak pedig közös van; itt is mindennel felszerelt a konyha, és mosógép is van (így volt ez Dabas-Sáriban is).
A D-day (leghosszabb nap) után, egy kényelmesebb tempójú következett. Nem is baj, hogy nem terveztem hosszabbra, mert végig a gáton, fáktól messze vitt az út. A rikító narancssárga pólóm ellenére, a dög melegben, a tűző napon a végén már úgy éreztem : beleolvadok a környezetbe... :)
Bár már majdnem a szállás útjának kereszteződésébe értem, hajtott a kíváncsiság, hogy tegyek egy kitérőt a két Duna-ág összefolyásához. Szép volt, nem gondoltam volna, hogy ennyivel nagyobb a főág. És persze ez is tele volt horgászokkal -- a Duna mellett mindent beborítanak, szerintem több van belőlük, mint ahány hal a folyóban. A Ráckevei-Duna-ág partján sétálva végig hétvégi házak szegélyezik a folyót; egyedül Szigetbecsénél maradt ki egy 50m -- oda létrehoztak egy strandot. A kapu nyitva volt, de sehol egy teremtett lélek -- mindenesetre én bementem csobbanni egyet -- kellemesebb volt, mint a Rukkel-tavi móka.
Bár a pesti dokilátogatásos kényszerpihenőnap (mindenki tagolja úgy ahogy szeretné, például pihe nőnapnak...) rányomta a bélyegét a túrára (jócskán kizökkentem) -- ma újból tudtam már az élet dolgain gondolkodni -- persze egyelőre csak az elcsépelt közhelyek szintjéig jutottam (pl.: mindig csak a korábbi önmagadhoz hasonlítsd magad , sohase másokhoz...), de remélem később tovább jutok.
A halászcsárda igazán hangulatos, a motorja Erzsike néni, aki szintén szeret a zarándokokkal elbeszélgetni. Elfogyasztottam egy menüt, de ezzel igazán különleges ételeket kóstolhattam meg -- nekem még nem jutott volna eszembe mandulát a sajtkrémlevessel összeházasítani; és a (talán falusi) rántott csirkemell is töltött volt, de nemám csak sajttal, hanem kolbásszal és lilahagymával is!
A szállás egy szomszédos kisház alsó szintjén volt (trükkös kilinccsel, mert kulcsra zárás előtt felfelé kellett húzni), hatalmas káddal (amely típusnak funkcionalitására a mai napig nem jöttem rá, de legalább kipróbáltam :) -- hiába, egy mérés nem mérés -- na majd legközelebb ;) ) és napelemmel a tetőn -- komplett apartman. Ez volt a 2. olyan szállás, amely túltúllépte a 2500-as keretet (ez 3000 volt, a dobogókői jurta meg 3900 -- erről utólag már látom, hogy kész rablás pláne a körülményeit nézve).