Hogy Pörbölyön biztosan elérjem a 10 órási kisvonatot, reggel 6-ra terveztem az indulást, de végül még korábban is sikerült. -- Remélem az ajtó-pittyegtetéseimmel nem ébresztettem fel másokat. 

Mivel a zarándokút jelzései Pörbölytől pár km-re délre haladnak, viszont a nem rég módosított kék-túra érinti, így a vasúttól, 55-ös úttól északra haladtam ez utóbbin, a Vén Duna és a Cserta Duna holtágak partján. (Előzőleg megkérdeztem a Bárka Pihenőházat, hogy a magas vízállás elenére járható-e az út.) Járhatónak járható volt, de én még életemben nem találkoztam ennyi szúnyoggal :) . -- Olyan haladási sebességre késztettek, hogy 9 előtt értem Pörbölyre :) . (Reggel még visszhangoztak fejemben a tanárnő bíztató szavai, de a szúnyogok erről is elvonták a figyelmet...)

A kisvasút naponta jár, ám hétköznap csak egy rövid szakaszon -- így egész utam során azért kellett rendesen haladni, és alternatív útvonalakról lemondva újratervezni, hogy még a hétvégén ide érjek. Megérte :) . Ezen a hétvégén nosztalgia (gőzösös) szerelvény közlekedett Gemenc Duna-part állomásig, ott pedig átszálltam és mentem tovább Keselyűsre. Nagyon szép a Gemenci erdő, pláne úgy, hogy a vonaton nem leptek el minket a szúnyogok; és sok-sok állatot lehetett látni útközben -- ilyen körülmények között még vaddisznókkal is szívesen találkoztam :) .

Miután felértem Keselyűsre, az eredeti zarándok útvonalra; egy darabig a gáton folytattam utam. Majd, ahogy az utikönyv is írja: jó időben egy darabon (Bárányfokig) haladhatunk az erdőben, egy Sió-holtág mellett a picit hosszabb kéktúra vonalán is. -- Bementem, reménykedtem -- mintha nem tanultam volna az előzőekből -- de itt jött a fekete leves! -- Ha az előbb sok szúnyog volt, akkor itt rengeteg -- próbáltam meg-meg állni fényképezni, de az maga volt a pokol -- menet közben folyamatosan dörzsöltem a karomat váltott kézzel, és minden egyes simításnál 1-2 szúnyogot sepertem le -- ha nem keletkezett rajtam több száz csípés, akkor egy se....

Ettől függetlenül itt is szép volt az erdő, utána meg Bárányfoktól újból a tűző napon, fülledt melegben mehettem tovább a gáton Szekszárd felé.

Mivel mentközben sehol sem pótoltam víz-tartalékaimat -- gondoltam korán megyek az út felében, akkor nem süt annyira a nap, meg erdőben teszem meg a jó részét, így 3l elég lesz Szekszárdig -- elég is volt, de már eleve úgy képzeltem, hogy amint beérek végre a városba, feltöltök mindent egy nyomós kék kúton. Na betoppanásomkor ért a hidegzuhany (illetve nagyon jó lett volna, ha az ér :P ) : az összes kék kútról le van szerelve a nyomórúd!!! -- Biztos logikus megfontolás van mögötte, de azért egy ejnye-bejnyét kaphatna a zarándoktársulás többi tagjától... -- Pláne vasárnap este olyan könnyű nyitott boltot találni... -- de azt is csak a központban. Azért felmentem dúlva-fúlva a kilátóig -- szép volt a panoráma! Majd lefele jövet a nagy templomot és környékét néztem meg, és amikor rájöttem ez a víz-kérdés mire akart tanítani -- a sok-sok szökökút után rögvest találtam egy ivókutat, amely alá odafért minden flakonom.

Nekem Szekszárd jelentette most a túrám végét; mivel korábban eldöntöttem, hogy még egy hegyi szakaszt ilyen körülmények között nem vállalok be; viszont a maradék 4 napi távot később, könnyebb hátizsákkal be szeretném majd járni.