Ma a megteendő távhoz képest túl korán indultam (9 óra) és még a hosszabb pihenők mellett is háromnegyed 5-re elértem a szálláshoz.

Dunavecsén tettem egy apróbb kitérőt a hajdani vasútállomásra -- szerencsére lakják, így megmenekült az enyészettől, de a pálya a "forgalom szüneteltetése" óta nem sok vonatot láthatott. -- Előtte kereszteztem a Dunaújváros felé menő kiágazást -- melyhez híd soha nem tartozott, csak a hadsereg által időnként gyakorlatok alkalmával megépített ideiglenes, pontonhíd. -- Habár ilyen gyakorlat bármikor lehet még -- a vasúti közlekedést nagyban hátráltatná a vagánytengelyben nőtt fák sokasága...

A zsiliptől egyébként lépten-nyomon zarándokúttal kapcsolatos emlékművekbe, építményekbe botlunk -- a vendégkönyvben olvasott egyik panasz innentől kevésbé helytálló -- miszerint kevés a pad, pihenő az úton -- elgondolkodtam, hogy én még bárhol leülök, de biztos járják az utat nálam jóval idősebbek is, akiknek mondjuk már nem olyan könnyű a földről felállni...

Dunavecse is sok új látnivalót kapott az utóbbi pár évben -- nekem különösen tetszett a virágokból kirakott Magyarország térkép vízrajzzal.

Apostagon a szállás újfent minden igényt kielégít (voltaképpen ez kb. a 2. szállástól elmondható). Több szoba van, az 1 és  2 ágyas külön fürdőszobával rendelkezik, a sokágyasoknak pedig közös van; itt is mindennel felszerelt a konyha, és mosógép is van (így volt ez Dabas-Sáriban is).