Elgondolkoztam azon, hogy az otthoni megszokott kerékvágásban hány hét alatt ismerhetnék meg annyi csodálatra méltó embert, mint itt az úton pár nap alatt. Szívélyesebbnél szívélyesebb lelkes szállásadók, út iránt érdeklődő idegenek és sorolhatnám...

Ma újfent rohanásba fordult a nap 2. fele, mert a sok látnivaló között elidőzve megfeledkeztem a még megteendő táv nagyságáról :) .

Apostag nagyon aranyos falu, és itt a szállásadóm (és itt nem az IFA-ra kell gondolni , pláne nem a teherautóra :P )  révén megnézhettem a zsinagógát belülről (a 2. Világháború óta sokminden volt, most kultúrház szerűség) -- tegnap épp háromnegyed 5-kor érkeztem, és mindenhol gyerekek robogtak ünneplőben az iskola felé (évzáróra); és utána a nyugdíjba vonuló kollégákat a zsinagógában búcsúztatták -- na ma e maradványainak eltűntetése zajlott -- picit besegítettem -- finom volt a süti :) .  -- [Aki tudta követni előző gondolatmenetem, annak gratulálok ;) .]

Sőt! Volt ott egy koncertzongora is, és én a rövid zsinagóga-ismertető után rákérdeztem, hogy kipróbálhatom-e; és eljátszottam 3 számot a pakolók nagy örömére :) .

Apostagon érdekes még a 12 apostol szobra, meg az, hogy valaki egy francia-salátás doboz aljából készített a kapucsengőjének esőtől óvó burkolatot :) (kép nincs, mert álltak mellette).

Dunaegyháza következett. Már az elején megállítottak, hogy rossz felé megyek (én tudtam, hogy nem, mivel az út bekanyarodik a falu központja felé, de jobb a békesség, egy utcányit még arra mentem, amerre mutatott -- hátha visszanéz :) ). Ha picit csalingázunk mesebeli szűk utcácskákra lelhetünk -- igaz a házak többsége romos. Tündéri a katolikus templom, amely inkább hasonlít egy csónakházra :) -- bocsánat.

Innen dombokon erdőkben vezet tovább az út -- ettől újra kedvet kaptam, nagyon tetszett. Egy helyen még ritkás fenyőerdőben is bolyonghatunk jelzéstől jelzésig (amerre mutat, abban az irányban 50-100m-re lesz egy fa újabb jelzéssel (amely hunyorítva látszik is)).

Amikor az ember azt hinné nem lehet tovább fokozni, érkezünk el Soltra; ahol aranyos pincékkel tarkított domboldalakon bandukolhatunk. A városban több zarándokúthoz kapcsolódó emlékmű is épült az utóbbi időben -- nagyon hangulatos például a kis park tóval, vezéreink faragott képeivel körben (nem, nem Rákosi és társai -- pár száz évvel korábbiakról van szó). Vagy ott van például kifele haladva egy új kilátó. -- Mindezek mellett nekem mégis legjobban szintén az útról letérve látott dolog tetszett a legjobban: hazánk első vasbeton hídja -- teljesen archaizáló, semmihez sem hasonlítható formavilága van.

És jött a nagy rohanás: 4,5 illetve 5,3 km/h-t mutatott a GPS, a kajával jól feltankolt hátizsákkal... Egyszer csak előttem termett egy hatalmas tehén csorda a Kalimajor tájékán -- gondoltam ez egy jel, hogy kis kítérővel de térjek be oda -- megkerülve, és megelőzve az állatokat. -- Ezen a jelen kívül az összes többi bejött ma :)

Harta felé a bicikliút egyik pihenőjénél 3 néni invitált, hogy pihenjek meg egy picit. Kaptam tőlük meggyet, ők már úgyis annyit ettek -- nagyon frissítően hatott. Utána elütötte valamelyik túlparti templom harangja a 7-et, és ők fölpattantak a biciklire -- siettek meccset nézni :)

A nap koronájaként sok-sok kilométer Duna melletti gyaloglás után végre láthattam is a folyót, ráadásul gyönyörűen sütött át a már narancssárgába hajló nap a felhőkön.